Szirmay család története

Szirmay-Waldbott kastély, Tolcsva


A Borsod vármegyei eredetű szirmai és szirmabesenyői Szirmay család első okleveles említése 1290-ből maradt fent. A família első ismert őse Saul volt, az ő fia, Márk használta első ízben a família által birtokolt Szirma falu után a Szirmay nevet. Egyik nemesi előnevüket is ezen faluról vették. A család a második előnevét a szintén Borsod vármegyei Szirmabesenyő falu után kapta. 1417-ben Zsigmond király címert adományozott a hadjárataiban részt vevő Zirmay Györgynek és több rokonának, valamint még ugyanebben az évben új adományt adott nekik Szirmára. 1454-ben V. László király is új adományt adott a családnak Szirmára, amelyet 1461-ben Mátyás király is megerősített. A família egyik ágát I. Lipót király 1695-ben magyar bárói rangra emelte Szirmay István udvari tanácsos és ítélőmester, valamint adoptált fia, Dessewffy Tamás személyében. 1707-ben I. József király ugyancsak őket magyar grófi rangra emelte. 1802-ben az uralkodó örökjogon Szirmay (II.) Ádámnak adományozta Tolcsva és Erdőbénye településeket, valamint feljogosította őt a "tolcsvai és erdőbényei" előnevek használatára. A magyar királyi belügyminiszter a család nemességét többször is igazolta. A Szirmay család grófi ága férfiágon Szirmay Ottóval 1939-ben, majd leányágon Ottó leányával, Júliával 1983-ban kihalt. A família három nemesi ága napjainkban is él.


Az oldalon szereplő szöveges tartalom forrása: https://www.tolcsvaikastely.hu/szirmay-csalad-tortenete

Ez is érdekelhet még a Szirmay-Waldbott kastélyról

A kastély története

A részletes kastélytörténeti leíráson túl csak egy, az épület minden részletére kiterjedő falszövetkutatás adhat majd választ az eddig még megválaszolatlanul maradt kérdésekre.

tovább olvasok

Kiállítási tartalom

A kastély kiállításának középpontjában az egykori nemesi rezidencia fordulatos története és régi birtokosai, a Szirmay és a Waldbott nemesi családok egykor e falak között zajló életének, hétköznapjainak és ünnepeinek a bemutatása áll.

tovább olvasok

Waldbott család története

A kastély második tulajdonos famíliája, a bassenheimi és bornheimi báró Waldbott család rajna-vidéki eredetű, Koblenz környékéről származott.

tovább olvasok