Kiállítási tartalom
Szirmay-Waldbott kastély, Tolcsva
A 2002 óta a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai Kultúrtáj műemlékekben egyik leggazdagabb települése Tolcsva. Itt található a jelenleg felújítás alatt álló Szirmay-Waldbott-kastély, amely 2015 végétől látogatóközpontként és kulturális rendezvényközpontként várja majd a látogatókat.
A kastély kiállításának középpontjában az egykori nemesi rezidencia fordulatos története és régi birtokosai, a Szirmay és a Waldbott nemesi családok egykor e falak között zajló életének, hétköznapjainak és ünnepeinek a bemutatása áll. A termeken végighaladva audioguide-os vezetés és érintőképernyős terminálok révén elérhető sokrétű, az érdekességek mentén építkező tartalmak által kap betekintést a kastély életébe a látogató. A tematikus termek mellett négy három helyiség, a díszterem, a könyvtár és a férfi szalon bútorzatát a fennmaradt archív képek alapján bútormásolatokkal rekonstruálták, a korhűen visszaállított, a századfordulót megidéző termeken végighaladva minket is magával ragad a kastély hangulata.
Díszterem
Az épület legnagyobb, legreprezentatívabban kialakított központi helyisége. Itt fogadták a legrangosabb látogatókat, rendezték a családi és baráti összejöveteleket: eljegyzéseket, bálokat, koncerteket, karácsonyt, valamint itt bonyolították a nagy létszámú étkezéseket.
Ez volt a legnagyobb családi értékek, például az ősportrék bemutatóhelye, s az étkezéseknél használt drága készleteket is itt tették közszemlére. A Szirmayak által klasszicista stílusban kialakított, majd a Waldbottok által a századelő ízlésvilágának megfelelően berendezett terem két fennmaradt archív fotó alapján került ismét berendezésre.
Szirmay-Waldbott-kastély története
Követve a látogatási útvonalat, az audioguide-os vezetést hallgatva megismerhetjük a kastély és a két tulajdonos nemesi família, a Szirmay és a báró Waldbott család történetét, az épületnek összesen hét egymást váltó Szirmay, majd két Waldbott tulajdonosa volt a századok folyamán. A tulajdonosok olajfestményeik felhasználásával megtervezett, térbe állított installációkon jelennek meg a látogatók előtt, a birtokos családokat pedig két hatalmas családfa mutatja be.
Kastélyok Tolcsván
Tolcsván jelenleg négy kastély és kúria található, de az elmúlt századokban további féltucatnyi nemesi rezidencia állt a településen, amelyek ma már nincsenek meg. A teremben az egykori mezőváros 1866-os, igen részletes kataszteri térképének a felhasználásával készült az installáció interaktív térképe, amelyen az egyes nemesi rezidenciák kontúrját megérintve egy monitoron megjelenik az adott kastély és kúria története, archív képe, amennyiben áll az épület, akkor a jelenlegi hasznosítása, valamint az, hogy 1866-ban kik laktak az épület falai között - azaz ebben az egy évben teljesen pontosan meg tudjuk határozni, hogy kik laktak Tolcsván, és amennyiben levéltári források fennmaradtak róluk, jellemezni is tudjuk ezeket a személyeket.
Nemesi életmód
A főnemesi és a nemesi családok életmódjához szervesen hozzátartozott az uradalom gazdálkodásának vezetése, a vármegyei és az országos közigazgatásban, valamint a bíráskodásban való részvétel, a hivatalviselés, valamint a különféle társasági és szabadidős tevékenységek, így a bálak, a születésnapok, az esküvők, a vadászat, a lovaglás és a fürdőlátogatás. Ebben a teremben ebbe az életmódba nyerünk betekintést.
Gyermekkor a kastélyban
A bemutatott családi fotókon keresztül még közelebb érezzük magunkat a kastély hajdani lakóihoz.
Waldbott Anna és Frigyes hintázó archív fotója elevenedik meg a teremben egy mozgó installáció segítségével, miközben megismerhetjük a főúri gyermekek mindennapjait, szórakozásait, oktatásuk folyamatát.
Főúri esküvő
A kiállítás során Waldbott Heda 1907-ben, a kastélyban megtartott menyegzőjén keresztül kapunk bepillantást a századforduló főúri esküvőibe, azok feszes protokolljába, de megismerhetjük az ezen a tolcsvai esküvőn elfogyasztott ételeket is a levéltári kutatások során előkerült nyomtatott menükártya segítségével.
A terem installációja a násznépet is bemutatja, egy interaktív lézeres játékkal feltérképezhetjük az esküvőre meghívott személyek közti rokoni és baráti szálakat. Aki pedig a korabeli menyasszony és koszorúslány ruhák anyagára kíváncsi, itt meg is tapinthatja azokat.
Kápolna
A kastély kápolnájának kialakításáról nem maradt fenn archív fotó, maga a kápolna Szűz Máriát ábrázoló üvegablaka azonban fennmaradt egy korabeli képeslapon, ez alapján lehetett hitelesen rekonstruálni az üvegablakot a mostani felújítás során.
Könyvtár
A kastély könyvtárának gazdagon díszített neoreneszánsz faburkolata, könyvszekrényei szerencsésen megmaradtak a kastély államosítása utáni évtizedekben is, és most restaurálva eredeti pompájukban várják a látogatókat.
A terem legdíszesebb része az a kazettás famennyezet, amelyen összesen tizennyolc családi címer látható; ezek a címerek a könyvtártermet kialakító báró Waldbott Frigyes és felesége, báró Beust Hedvig felmenőinek a címerei, az ősöket és a címerek összefüggéseit élményszerű módon, egy interaktív terminálon lévő játék segítségével térképezhetik fel a vendégek.
Férfi szalon
A szalon eredeti faburkolata szerencsésen megmaradt mindmáig, így a terem most restaurálva várja a látogatókat. Az elpusztult berendezési tárgyak és kiegészítők a teremről fennmaradt több, szinte panorámaképszerűen egymáshoz illeszthető archív fotó alapján kerültek pótlása. A családtörténet máig fennmaradt dokumentumai az ajtók feletti supraportokban elhelyezett festmények, amelyek azt a három kastélyt ábrázolják, ahová négy Waldbott nővér férjhez ment. Ezt a kapcsolatrendszert egy interaktív terminálon futó játék dolgozza fel.
A műemléki elveknek megfelelően, korhűen felújított Tolcsvai Szirmay-Waldbott-kastély Látogatóközpont a 21. századi élményturisztikai trendeknek megfelelően kialakított, ugyanakkor hiteles levéltári kutatásokon alapuló kiállítási tartalmakkal maradandó élményt nyújt mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek részére Tokaj-hegyalja egyik legszebb településén, Tolcsván.
Az oldalon szereplő szöveges tartalom forrása: https://www.tolcsvaikastely.hu/kiallitasi-tartalom
Ez is érdekelhet még a Szirmay-Waldbott kastélyról
A kastély története
A részletes kastélytörténeti leíráson túl csak egy, az épület minden részletére kiterjedő falszövetkutatás adhat majd választ az eddig még megválaszolatlanul maradt kérdésekre.
Szirmay család története
A família első ismert őse Saul volt, az ő fia, Márk használta első ízben a família által birtokolt Szirma falu után a Szirmay nevet.
Waldbott család története
A kastély második tulajdonos famíliája, a bassenheimi és bornheimi báró Waldbott család rajna-vidéki eredetű, Koblenz környékéről származott.